A Nosztalgia Tv és rádió köszönt minden kedves látogatót '

Kedves Látogató ' A Nosztalgia Blogban a múltra emlékezhetünk' Nosztalgiázzunk együtt ' Facebookon : Nosztalgia oldal Nosztalgia csoport A Nosztalgia bolgban véleményt írhat,üzenhet ' Jó szórakozást '

Keresés ebben a blogban

2013. február 25., hétfő

Jákó Vera (1934 – 1987)

 
Forrás : magyarnota.network.hu 

Jákó Vera (Budapest, 1934. augusztus 2.Budapest, 1987. november 18.) előadóművész, nótaénekesnő.
Tanulmányait az Országos Szórakoztató Zenei Központban végezte, majd Molnár Imre főiskolai tanárnál tanult. 1964-ben tűnt fel a Magyar Rádió egyik tehetségkutató versenyén. 1974-től Európában több országban vendég szerepelt. Későbbiekben szinte minden földrészen sikereket aratott. (Brazília, Kanada, Ausztrália, Nagy-Britannia stb.). Előadásait a magas színvonalú éneklés és a kitűnő megjelenés jellemezte, amelyek egyben védjegyévé váltak. A magyar nóta magas színvonalú éneklésével rendkívüli sikereket aratott. 18 hanglemezen működött közre. 1 nagylemeze jelent meg Csendül a nóta címmel. 1985-ben Állami kitüntetésben részesült. Nagylemezén kívül 12 magnókazettája és 6 videokazettája jelent meg. Többször szerepelt a televízióban 1977 szilveszterén közreműködött a Szilveszteri nótaszó című műsorban, ahol 2 önálló dalt énekelt el. 1987-ben halt meg Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található. Emlékére minden évben odaítélik a Jákó Vera-díjat. Forrás : hu.wikipedia.org

jakovera

Jákó Vera népdalénekes énekel a Pesti Vigadóban.
Budapest, 1985. június 16.
MTI Fotó: Hámor Szabolcs
 
Budapesten született 1934. augusztus 2-án. Eredeti iskolai végzettsége épületgépészeti technikus volt és közel egy évtizedig az építőiparban dolgozott. Azonban a zeneszerető közönség szerencséjére Jákó Verát Szerdahelyi János, az egyik legismertebb hazai nótaszerzőnk oktatta matematikára, aki felfigyelt különlegesen csillogó, fényes hangjára és azt javasolta neki, ne pazarolja el a tehetségét, képezze tovább magát. Bekerült az Országos Szórakoztató Zenei Központ zeneiskolájában és magánúton Molnár Imre főiskolai énektanárnál tökéletesítette daltechnikáját. Kiemelkedő szorgalmú tanítvány volt. 1964-ben debütált a Magyar Rádió nyilvános hangversenyén. 1974-től Európa szinte valamennyi országában vendégszerepelt. Brazíliától Kanadáig, Angliától Ausztráliáig rendkívüli sikereket aratott magas színvonalú magyar nóta éneklésével.
Énektudását természetes, mindig igényes megjelenésével és visszafogott színpadi eszközeivel emelte. Nemcsak elénekelte dalait, hanem életre keltette a színpadon. A műfaj iránti alázattal hirdette, hogy magyar nótát csak szívből lehet énekelni. Csak akkor lesz a dalban „élet", - vallotta, ha az énekes elolvassa a szöveget, elmondja szavakkal, hogy mit érez és azután önti dalba.
18 nagy hanglemezen működött közre, egy önálló nagylemeze is megjelent Csendül a nóta címmel (ezen saját szerzeménye is szerepel). Önálló műsorral 12 magnó- és hat videokazettája jelent meg. Legkedvesebb dalai voltak a Párja nélkül a madár, Dankó Pista egyik leghíresebb dala, a Most van a nap lemenőben, Amerre én járok még a fák is sírnak, Ez a föld a hazám, és az Öreg prímás tégy hangfogót.
Sírján a Ne szidjatok soha engem című nóta egyik átköltött sora olvasható kőbe faragva: „Volt egyszer egy életvidám, dalos szívű nótás leány, kár volt érte, kár volt."
Emlékére a nótaénekeseknek évente ítélik oda a róla elnevezett díjat.
Forrás : mtva.hu 


Jákó Vera sírja
 Fájl:Jákó Vera sírja.jpg
Forrás : hu.wikipedia.org

Jákó Vera

Jákó Vera - Csendül a nóta cd

01 - Ne szidjatok soha engem
02 - Öreg prímás tégy hangfogót
03 - Csendül a nóta
04 - Azt hittem, hogy minden könny
05 - Egyetlenegy boldog percedért
06 - Kócos fejed, ha rám hajtod
07 - Rózsa, rózsa, sárga rózsa
08 - Könnyek nélkül élni
09 - Piros hajnal, piros élet
10 - Az én ajkamról már ellopták a
11 - Vadvirágos erdő szélén
12 - Én is hittem egyszer
13 - Volt egyszer egy tévedésem
14 - Haragszik az édesanyám
15 - Nem zörög a haraszt - megárad
16 - Kopognak az esőcseppek
17 - Fehér selyem csipkés szélű
18 - Vége már a dáridónak



Jákó Vera a Youtube-n 

 
 Jákó Vera Best of 1 - Válogatás Jákó Vera legszebb nótáiból
 
Jákó Vera Best of 2 - Válogatás Jákó Vera legszebb nótáiból

2013. február 16., szombat

Szeleczky Zita (Budapest, 1915. április 20. – Érd, 1999. július 12.)

1933-ban érettségizett le a budapesti Veres Pálné Leánykollégiumban. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz–magyar film női főszerepét alakította. 1937-ben végezte a Színművészeti Akadémiát. A Nemzeti Színház ösztöndíjas, majd rendes tagja lett (1936-1941). 1939-ben Farkas–Ratkó-díjat kapott. 1942-1943-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt. 1944 őszén ismét a Nemzeti szerződtette. A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. A budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula (Szeleczky első férje) megerősítette ezt a később álhírnek bizonyult információt. 1945-ben elhagyta az országot, a Népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944. novemberében egy ún. "Hungarista Est" keretében elszavalta a Föl a szent háborúra!című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a rádió is közvetített.Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt. 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival. Több hanglemezt is kiadott. Vonzó külsejével, színpadi megjelenésével, intelligens és természetes játékával fiatal leányokat, lírai hősnőket és naivákat játszott rövid magyarországi pályáján. Emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette. 1998 őszén hazatelepült, Érden élt. 1999. július 12-én halt meg. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra.
2007-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.
 
Forrás : hu.wikipedia.org 
  
Forrás : trianonmuzeum.hu 

Bővebb információ : .szineszkonyvtar.hu 


Áll egy gyönyörűen felújított villa a Dunakanyarban, melynek értékét nem csak a szépsége és a minősége adja, hanem az is, hogy Szeleczky Zita, a ’30-as és ’40-es évek ünnepelt filmcsillaga számára épült.
Galéria megnyitása

(ingatlan.com, City Cartel)
Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez 


Pusztaszeri László - Szeleczky Zita pályaképe 

Szeleczky Zita élete és művészi munkássága mindenképpen példaértékű kell, hogy legyen a mai fiatalabb korosztályok számára is. Ki tudja, hány generáció fog még felnőni anélkül, hogy tudná, kiről is van szó, amikor azt mondom: a Nemzet kishúga? Ki az a nő, aki eszménykép volt férfiak, katonák milliói előtt? Önzetlensége, hazaszeretete és tenni akarása rengeteg embernek adott erőt az újrakezdéshez még a háború, vagy a menekülés éveiben is. Gondoljunk csak bele, miért is kellett Nyugatra emigrálnia? Mert itthon szélsőjobboldalinak lett kikiáltva? Mi volt a bűne? Mindenhol hangoztatta, hogy magyarnak született! Ápolta a magyar kultúrát, a maga helyén és módján igyekezett összetartani a magyar népet! Honnan is merítette energiáját, életszeretetét, és örömét egy olyan színésznő, akit életében meghurcoltak, és csak a halála előtti években nyerte el az őt megillető elismerést abban az országban, ahol született, és amelyért a legtöbbet tette?
Forrás : libri.hu 



Forrás : facebook.com

Szeleczky Zita - A kanyargó Tisza partján 


Szeleczky Zita valahol Amerikában énekelte ezt a dalt.

A közönség: emigráns magyarok. Az időpont ismeretlen.

A pillanat varázsa felejthetetlen.

Szövegíró: Dóczy József

A kanyargó Tisza mentén, ott születtem,
Oda vágyik egyre vissza az én lelkem.
Pásztor síptól hangos ott az
Árvalányhajt termő róna,
Édesebb ott a madárdal,
Kékebb az ég, hívebb a lány, szebb a nóta.

Látlak-e még szőke Tisza füzes partja?
Kondulsz-e még csendes falum kis harangja?
Vár-e még rám az a kislány,
Fájó szívvel, ahogy írja?
Térdelek-e még előtted,
Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja?

Szülőföldem! Rád gondolok mindörökké,
De úgy érzem nem látlak már soha többé!
Ha itt ér el a halálom,
Ne hagyjatok idegenbe!
A kanyargó Tisza partján
Temessetek akáclombos temetőbe!

Szeleczky Zita filmdalai 

 



Szeleczky Zita videók a Youtube-n '

2013. február 10., vasárnap

Nóták a Divéky Rádióban

A Divéky Rádióban nótákat hallgathatnak. Az alábbi 20 nóta csak ízelítő.Hallgassa meg itt '
Kattintson a radio-d.hu-ra ' és kattintson a Magyar Nótára '

Koós Éva - Tánca hiv a nóta

 
01. Felszállott a vadgalamb a nyárfa tetejére
02. Nem kell pénz a boldogsághoz
03. Messze száll a fecske
04. Táncba hív a nóta
05. Mit susog a fehér akác
06. Házunk előtt bólintgató akácfa
07. Piros hajnal,piros élet
08. Rózsafa bólogat a kert közepén
09. Búcsút int az ősz a nyárnak
10. Szerelemből sosem elég
11. Piros pünkösd napján
12. A madárka száll az ágra
13. Imádság már az is
14. Jó a lány,szép a lány
15. Nem síratom én a múltat
16. Nádfedeles kisházikóm
17. Nincsen rózsa tövis nélkül
18. Úgy néz fel a bűnös ember
19. Csókra csókot 
Megjelenés éve 2012 

Kattintson a ide '

 
Szászrégenben, Maros megyében született és már 3 évesen egy óvodai ünnep alkalmával, fölállt a színpadra énekelni, és a fergeteges siker után mindig is énekesnő akart lenni. 8 évig hegedülni tanulhatott a szászrégeni zeneiskolában, balett órákra is járt, és hangképzésre László Sőtér Ilona kolozsvári opera-énekesnőhöz, majd elvégezte a marosvásárhelyi népművészeti iskolát. Ennek végzőseként készítette a marosvásárhelyi rádió az első hangfelvételt Verdi Traviata című operájából és Strauss Denevérjéből. 16 éves korától a szászrégeni népszínház szubrett szerepeit játszotta. Mint minden nő életében, nála is belépett a szerelem. Feleség és négy gyermek anyja lett, és ez nem egyezett a karrierrel, és innen következett az a bizonyos 15 év….
Teljes cikk : marosvasarhelyi.info

Jávor Pál - Májusi éjszakák

Jávor Pál (eredeti neve: Jermann Pál Gusztáv, Arad, 1902. január 31.Budapest, 1959. augusztus 14.) minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie.
Jávor Pál.jpg   
Tovább : hu.wikipedia.org 

Jávor Pál: Május éjszakán - Jávor Pál filmdalai és nótafelvételei

http://kepkezelo.com/images/rdgt5slqucd30r4y6hxx.jpg
1. MÁJUS ÉJSZAKÁN
KARÁDY KATALIN-nal
2. BALALAJKA SÍR AZ ÉJBEN
a "Toprini nász" című filmből
3. EGY KIS ÉDES FÉLHOMÁLYBAN
TOLNAY KLÁRI-val, az "Egy csók és más semmi" c.filmből
4. MADONNA, DRÁGA
ÁGAY IRÉN-nel, a "Nászút féláron" című filmből
5. ODAVAGYOK MAGÁÉRT
ÁGAY IRÉN-nel, az "Ida regénye" című filmből
6. ÁLMAIMBAN VALAHOL
TOLNAY KLÁRI-val, a "Tóparti Látomás" c.filmből
7. GYŰLÖLÖM A VADVIRÁGOS RÉTET
KARÁDY KATALIN-nal
8. EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
TOLNAY KLÁRI-val
9. FALEVÉL, FALEVÉL, NÉKED ELMONDOM ÉN
ÁGAY IRÉN-nel, a "Maga lesz a férjem" című filmből
10. AZ ESTHARANG
Kara testvérek zenekara
11. TÉGLAPOROS A KALAPOM
Farkas Jenő és zenekara
12. HEGEDŰ, TE VAGY AZ ÉN BARÁTOM (SOKFELÉ JÁRTAM)
Magyar Rádió Tánczenekara
13. EGY TISZTES ŐSZES HALÁNTÉK
Magyar Rádió Tánczenekara
14. JAJ, DE SZÉP KÉK SZEME VAN MAGÁNAK
TOLNAY KLÁRI-val, a "Szerelem nem szégyen" c.filmből
15. AZÉRT VAGYOK PALI
16. SZERETEM A KERTET, MELY A HÁZAD ELŐTT VIRUL
17. NEM VAGYOK ÉN HÁNYAVETI
KARÁDY KATALIN-nal
18. DE SZERETNÉK FENYŐFA LENNI
19. HÁZUNK ELŐTT
Horváth Dudás Jóska cigányzenekara
20. A BAKÁNAK JÓL MEGY DOLGA
Horváth Dudás Jóska cigányzenekara
21. KÉK NEFELEJCS
HONTHY HANNÁ-val
22. EGY CICA, KÉT CICA
Farkas Jenő cigányzenekara
23. NE MENJ, RÓZSÁM, A TARLÓRA
Farkas Jenő cigányzenekara
24. TOPONÁRI MÁRI
a "Legyen úgy, mint régen" című operettből
Dany Gyurka cigányzenekara
25. NE TUDJA MEG SOHA, MI A NEHÉZ BÁNAT
a "Két kapitány" című operettből
Farkas Jenő cigányzenekara
26. MOST VAN A NAP LEMENŐBEN
a "Dankó Pista" című filmből
27. NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL
a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmből
Farkas Jenő cigányzenekara
28. HEJ, RIPITYOM
A Noszty-fiú esete Tóth Marival című filmből 

Kattintson ide ' 



Forrás : mariaorszaga.hu

Bővebben : szineszkonyvtar.hu




 
 

Kapócs Zsóka - Karády dalok

Karády Katalin, született Kanczler Katalin, (Budapest, Kőbánya, 1910. december 8.New York, 1990. február 8.) magyar színésznő, énekesnő.
Karády Katalin Egy tál lencse 1941.jpg 
Tovább :hu.wikipedia.org
Kapócs Zsóka (Sopron, 1979. február 19. –) magyar médiaszemélyiség, modell, műsorvezető.
Kapócs Zsóka,jpg.JPG 
Tovább : hu.wikipedia.org 
1. Ezt a nagy szerelmet
2. Holnap ki tudja, látsz-e még
3. A szivemben titokban
4. Hamvadó cigarettavég
5. Elég volt nékem magábó
6. Mindig az a perc
7. Jó, ha szól a rádió
8. Álltam a hídon
9. Ne kérdezd, ki voltam
10. Jó a rosszat elfeledni
11. Gyûlölöm a vadvirágos rétet
12. Jó éjt drága kis hadnagyom
13. Szomjas a szám
14. Munka után
15. Nincs kegyelem
16. Ez lett a vesztünk
17. A dalok is meghalnak egyszer  

Kattintson ide '

2013. február 5., kedd

Magyar Filmslágerek - Eredeti Nyelven No. 2 - 1993

Hallgassanak meg húsz magyar filmslágert ' Jó szórakozást '
 
 

Ne felejtsük el Whitney Houstont'

Emlékezzünk Whitney Houstonra' Ez a gyönyörű hangú énekesnő egy éve hagyott itt minket. A tragikus halála valósággal sokkolta a világot.A legújabb hírek szerint a bátyja vezette be a drog világába és nem az exférje.Forrás : blikk.hu.
 
Forrás : whitneyhouston.com
 A díva távozásának első évfordulójára, az Orfeumban, február 13-án este megtartott, Whitney Houston Forever elnevezésű, jótékonysági emlékkoncert fellépő művészei színes műsorral készülnek, az énekesnő zenei gyöngyszemeit szedték csokorba, hogy méltó módon emlékezhessünk meg az élete folyamán is már legendának számító Hangról. Forrás : zene.hu 



100 videó Whitney Houstonnal .Kattintson ide '

Enya

Nagy népszerűségnek örvend a világon Enya.Hallgatta vagy látta őt énekelni?Ha nem,akkor ismerje meg.Nem egy modern irányzatot képvisel de milliók szeretik hallgatni.Miért?Egyéni hangzása miatt.Hallgassa és nézze,lehet nem tudja abba hagyni ' Nézzen vissza,megéri '
 Enyasweet.jpg
Enya (születési nevén Eithne Patricia Ní Bhraonáin, angolosan Enya Brennan; 1961. május 17.) Írország legismertebb szólóénekese. Az Enya nevű zenei együttes valójában három emberből áll: Enyából, aki zeneszerző és előadó, Nicky Ryanből, aki az albumok producere, és Roma Ryanből, aki különböző nyelvű dalszövegeket ír Enya zenéjére. Az Enya szó az ír gael Eithne név fonetikusan leírt változata. Anyanyelvén a név közelítő kiejtése (magyar írásmóddal): Ehnye Nyi Vrínany.
1961-ben Eithne az Ír Köztársaság Donegal megyéjében fekvő Gweedore-ban igazi zenészcsaládba született. Már nagyszülei tagjai voltak egy, az egész országban ismert együttesnek. Apja – mielőtt kocsmát nyitott – a Slieve Foy Band vezetője volt, anyja egy főleg tánczenét játszó együttes tagja volt, később pedig a Gweedore-i Általános Iskolában tanított zenét. Eithne-nak négy fiú- és négy lánytestvére van, legtöbbjük az 1968-ban alapított An Clann As Dobhair (az 1970-es évek után egyszerűen Clannad) tagjai.
1980-ban Eithne belépett a Clannadba, ahol testvérei (Máire, Pól, és Ciarán), valamint nagybátyjai (Noel és Padraig Duggan) játszottak. Eithne elektromos zongorán játszott, és az 1980-ban megjelent Crann Úll, majd az 1982-es Fuaim albumokon vokálozott is. 1982-ben (nemsokkal a Clannadot ismertté tevő Theme from Harry’s Game megjelenése után) a producer és menedzser Nicky Ryan elhagyta a csapatot, Enya pedig követte, hogy elkezdje saját szólókarrierjét.
Tovább : hu.wikipedia.org 
Hivatalos weboldala : www.enya.com
Magyar oldal róla : enya.lap.hu
Adatok : starity.hu

Minden művészeti ágnak megvannak saját kifejezési eszközei és az az életközege amelynek kifejezésére leginkább hivatott. A zene mint a legelvontabb, legmegfoghatatlanabb a művészetek között alkalmas kifejezni az ember belső történéseit, azokat a rejtett érzelmeket és gondolatokat, melyeket képtelenség szavakba, vagy formába önteni. A titkos vágyak és rejtett álmok, a csodák és mesék birodalmáról csak a zene képes igazán fellebbenteni a fátylat. Én hiszem, hogy a zenének egyik legfőbb feladata, visszaadni az embereknek mindazt amit  felnőttéválásukkal visszavonhatatlanul elvesztettek: a hitet a regékben, a szépségben, a titokzatosságban. A kelták csodálatos mesevilágán nevelkedett ír énekesnő, Enya ezt a világot és ezt az érzést adja vissza hallgatóinak, csodálóinak. A törékeny kislány, aki az ír folklór hivatott tolmácsolójaként hívta fel magára a figyelmet, 1980-ban hagyta el szülőföldjét, hogy a Clannad nevű együtteshez csatlakozzon. A leginkább ír folkzenét játszó együttes tagjaként figyelt fel rá Nicky Ryan producer, aki lenyűgözőnek találta, lágy, lebegő, éteri énekhangját és a BBC-hez szerződtette, ahol sokáig TV és filmzenét készített. A Kelták című történelmi regesorozat, nemcsak képi megformálásával de különleges zenei világával is nagy sikert aratott. Ezekből a felvételekből született a 87-ben napvilágot látott Enya című album, melyet hamarosan követett a Watermark. Az addig csak filmekből ismert hang és stílus, hamar népszerűvé vált a hallgatók körében, lemezei milliós példányszámban fogytak. A nagylemezből kimásolt Orinoco Flow pillanatok alatt meghódította az egész világot és hosszasan vezette a slágerlistákat. A siker azonban nem szédítette meg Enyát. Három évi hallgatás után, gondos előkészítés és elmélyült munka eredményeként jelent meg 91-ben a Shepherd Moons című album, amelynek sikere minden várakozást felülmúlt. Tizenkétmillió eladott példány és egy példátlan rekord: 191 héten át vezette az amerikai hitlistát. A csodák és regék birodalmát idéző, középkori hangzású zenei világ harmóniái üdítőleg hatottak az eldurvult világ zajos és diszharmonikus ürességében vergődő emberekre, egy pillanatra visszavarázsolva őket gyermekkoruk álmai körébe. A lemezt, mint Enya minden megjelent munkáját, nagyfokú kidolgozottság  és tudatos felépítettség jellemzi. A lemez anyaga alapján készült  klippek, csodálatos képi megformáltságuak, messzemenően kiemelve a zene légiességét, megfoghatatlanságát. Ezt követően ismét a felkészülés, a munka évei következtek a 95-ös Memory of Trees című album megjelenéséig. A korong ugyanannak a zenei elképzelésnek a folytatása, továbbépítése mindannak ami olyan egyedivé tette Enya minden munkáját. A lemezből eladott több mint négymillió példány az előadó töretlen népszerűségét bizonyítja de egyben azt is, hogy a közönség nem tud várni. A lemezek között eltelt idő túlságosan nagy, a várakozás izgalma hamar lelohad és a feledés, elpártolás megtizedeli a rajongók táborát. A hivatalos zenei világ azonban megbecsüli az értékeket, Enya 1991-ben Grammy díjat kapott és 95-ben a legjobb zeneszerzők közé választották. Újabb lemeze a Day Whitout Rain, 2000 végén jelent meg és ugyanannak a csodálatos mesének a folytatását képezi, melyben Arthur király lovagjai serlegüket emelik a kelták legendás királynőjének Boadicea-nak az egészségére, hogy a regék és csodák soha ne haljanak ki ebből a világból.
Forrás : literatura.hu
Anya a last.fm-en '
            facebook-on '
            discogs-n '



Enya : The Memory of trees



Enya by karesz57 on Grooveshark


2013. február 4., hétfő

Simándy József (1916-1997)

Nagy magyar énekesek : Simándy József (1916-1997)


Forrás : www.irodalmilap.net
 
Simándy József, Schulder (Kistarcsa, 1916. szeptember 18.Budapest, 1997. március 4.) magyar operaénekes (tenor), főiskolai tanár. Magyarország egyik leghíresebb tenoristája volt, akinek hangja és alakja elválaszthatatlanul forrt össze a ma élő magyar nemzedékek tudatában Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszerepével.
Tenor szerepei- megjelenés 1997
01 - Wolfgang Amadeus Mozart: Die Zauberflöte
02 - Ludwig van Beethoven: Fidelio
03 - Jacques Fromental Halévy: La Juive
04 - Ferenc Erkel: Hunyadi László
05 - Ferenc Erkel: Hunyadi László
06 - Giuseppe Verdi: Rigoletto
07 - Giuseppe Verdi: Il trovatore
08 - Giuseppe Verdi: Il trovatore
09 - Ferenc Erkel: Bánk Bán
10 - Ferenc Erkel: Bánk Bán
11 - Richard Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg
12 - Giuseppe Verdi: Aida
13 - Giuseppe Verdi: Otello
14 - Giacomo Puccini: Tosca
15 - Giacomo Puccini: Turandot


Élete 

Híres szerepe Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának előadása is. Megjelenése, habitusa, gazdag hangja, belső ereje hőstenor szerepek eljátszására tette különösen alkalmassá. Számos lemeze készült, nagy sikerrel lépett fel Európa nagy operaházaiban és hangversenytermeiben és itthon is a közönség kedvence volt. A 20. század második felében nagyon sok magyar gyermek számára az ő hangján csendült fel először a Bánk bán Hazám, hazám áriája az iskolák ének-zene óráin.

Életpályája 

Iskolái elvégzése után a Szürketaxi vállalatnál autószerelést tanult, majd ott dolgozott 1939 őszéig. Posszert Emília magániskolájában, majd 1943-1945 között a Zeneakadémián tanulta az éneklést, dr. Székelyhidy Ferenc növendéke volt. A világháború alatt az Operaház kórusának tagja volt. Szólótenorként 1946-ban mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban, Bizet Carmen című operájában, Don José szerepében.
Az Operaháznak csak 1990-ben lett örökös tagja, de ezt megelőzően már 1947-től a társulaton kívüli magánénekese volt. 1956-1960 közt a müncheni Staatsoper énekeseként is fellépett. 1978-1986 közt a Zeneakadémián tanított.

Kiállítás a "MOM" emlékszobában
Előtérben a művész özvegye és unokája
Felesége, Hegedűs Judit balettművész. Gyermekei: Jutka, Katalin és Péter.
Évtizedekig lakott a XII. kerületben, a Mártonhegyi úton. A kerület megbecsült polgára volt.
Forrás és szerepei : hu.wikipedia.org




2013. február 3., vasárnap

Örökzöld magyar nóták





1. Nótás kedvű volt az apám (2:35)
2. Országúton Hosszú A Jegenyesor (7:27)
3. A vén cigány (5:40)
4. Száz szál gyertyát (3:49)
5. Várjatok meg őszirózsák (3:06)
6. Hogyha ír majd édesanyám (1:54)
7. Darumadár fenn az égen (4:17)
8. Cigány, ha egyszer nótámat húzod (2:29)
9. Van egy szőke asszony (1:59)
10. Egy a szívem (3:16)
11. Imádság a magyar nóta (3:43)
12. Bevallom a nagyvilágnak (2:04)
13. Szomorú vasárnap (2:10)
14. Beteg az édesanyám (2:40)
15. Az én falumban nincsenek virágok (2:17)
16. Valamikor néked vittem (2:06)
17. Sírok, sírok (1:28)
18. Székely Himnusz (2:47)
19. Tűzpiros rózsaszál (1:24)
20. Piros rózsák beszélgetnek (3:52)
21. Éjfélkor a bálteremben (2:14)
22. Hiányzik valaki ebből az utcából (2:18)
23. Eresz alatt fecske (1:51)
24. Ezüst haját simogatom (3:02)
25. Ha egy őszi estén (3:10)
26. Ez a kislány kicsoda, de micsoda (1:22)
27. Madár vígan dalolt a lombos ágon (2:11)
28. Elmegyek a faluvégi malomba (2:01)
29. Elment a cilinéni (1:26)
30. A vén cigány (5:40)
31. Akácos út (3:14)
32. Akácos út .mp3 (3:32)
33. Darumadár fenn az égen.mp3 (4:17)
34. Édesanyám te jó asszony .mp3 (3:20)
35. Egy május éjszakán (3:45)
36. Halvány őszi rózsa.mp3 (3:23)
37. Hogyha ír majd édesanyám (1:54)
38. Hej Rigo, Rigo... (2:10)
39. Akácos út (3:14)
40. Hogyha ír majd édesanyám (1:54)
41. Akácos út (3:14)
42. Nosztalgia-Nem tudom az életemet (2:46)
43. Nótás kedvű volt az apám.mp3 (2:35)
44. Ott Fogsz Majd Sírni.mp3 (2:46)
45. Van egy nóta (3:06)
46. Vörösbort ittam az este.mp3 (1:12)